Sep 13, 2010

Sárgarépaleves, ahogy én szeretem

Nagyon egyszerű, olcsó, és pillanatok alatt kész van - a lényeg a fűszerezésben rejlik. Egy fej vöröshagymát és két-három gerezd fokhagymát megdinsztelünk, egy kicsit meg is piríthatjuk. Megfűszerezzük: kömény, koriander, pirospaprika, gyömbér, cayenne bors, és egy zöldséges leveskocka kerül rá. Felkockázzuk a sárgarépát, meg egy kis krumplit, rádobjuk a fűszeres hagymára, felöntjük vízzel, és kb. 20 percig főzzük (amig a répa meg nem puhult). Sózni nem szoktam, a leveskocka elég. Összeturmixoljuk, sajtos piritóssal kínáljuk. 
 

Szilvás rácsos pite


A tészta hozzávalói: fél kg liszt, 1 sütőpor, 1 tojás, kb. 3 evőkanál cukor, 25 dkg margarin, egy csipet só, és kb 1 pohár tejföl. Összegyúrjuk a hozzávalókat, majd a tészta negyedét félretesszük. A nagyobb részét kinyújtjuk és beletesszük a tepsibe. Megkenhetjük egy kis szilvalekvárral, de ez akár el is maradhat. Elrendezzük rajta a szilvákat, megszórjuk fahéjjal és cukorral. A tészta maradék részéből ezután elkészítjük a rácsokat, tojást kenünk rá, és 200 fokon addig sütjük, amíg szép piros nem lesz a teteje.

Sep 12, 2010

Egyszerű szilvalekvár

A nagynéném receptje, és nagyon bevált. Semmi gond nincs az elkészítésével, nem kell állni felette, és mégis tökéletes!
Kimagozzuk a szilvákat és ledaráljuk, cukor sem kell bele. Egy nagy lábasba 1 - másfél deci ecetet öntünk (az ízén egyáltalán nem érződik majd), ebbe tesszük a darált szilvát. A tűzhelyen felforraljuk, majd betesszük a sütőbe, ahol a legalacsonyabb fokozaton akár 7-8 órán át forrni hagyjuk, egészen addig, míg besűrűsödik. Az ecet miatt nem ég le, és kevergetni sem kell.

Szilvásgombóc


Érdemes belőle jó sokat csinálni, mert remekül eláll a mélyhűtőben. Én kb. 2 - 2,5 kiló krumpliból 40 darabot készítettem. Felaprítjuk és megfőzzük a krumplit sós vízben, majd összetörjük. Mikor kicsit kihűlt, annyi lisztet adunk hozzá, hogy lágy, de jól formálható tésztát kapjunk. Lisztezett deszkán kinyújtjuk és négyzetekre vágjuk. Mindegyik közepébe teszünk egy kimagozott szilvát, fél mokkáskanál fahéjat és egy kockacukrot (vagy kb. ugyanennyi kristálycukrot). Gombócokat készítünk belőle, és forró vízben kifőzzük őket. Közben vajon zsemlemorzsát pirítunk, és a kész gombócokat meghempergetjük benne.

Sep 11, 2010

Brownies


Nem tudom, mennyire autentikus a recept, én mindenesetre így készítem.
10 dkg lisztet elkeverek 10 dkg cukorral. Beleteszek még kb. 2 dkg kakaóport és negyed csomag sütőport. Közben 2 tojást felverek 3/4 deci olajjal, majd ezt is hozzáadom a lisztes keverékhez. Beleforgatok apró darabokra vágott étcsokit és diót; ez utóbbiból a tetejére is szórok egy keveset. Közepesen meleg villanysütőben 20 perc alatt megsül.

Sep 10, 2010

Savanyúság


Itt van a savanyúság eltevésének szezonja. Évek óta ezt a receptet használjuk, nagyon bevált. 5 literes üvegenként másfél liter savanyúságlével kell számolni.

Az alaposan elmosott üvegek aljára pár szem bors, köménymag, mustármag, néhány babérlevél, esetleg kis kapor kerül. Ezután szorosan elrendezzük az üvegben a savanyúságnak valót. Lehet uborka, kisdinnye, zöld paradicsom, paprika, ki mit akar. A zöldségek közé tegyünk pár szelet tormát is. Ezután elkészítjük a levet: minden liter vízhez 2,5 deci 10% ecetre, 150 g cukorra, 30 g sóra és fél teáskanál borkénporra lesz szükség. Ráöntjük a levet a zöldségekre úgy, hogy teljesen ellepje, majd egy kistányérral, vagy valami hasonlóval lefedjük. 4-5 napig pihentetjük, és közben minden nap feltöltjük, ahogy szívja be a levét. Mielőtt végleg lezárjuk az üvegeket egy kis nátrium-benzoátot szórunk a tetejére.

Karamellás-mézes


Ez a sütemény már jóval több türelmet és időt kíván, mint az előző recept. A tésztájához először 1 evőkanál mézet gőz felett kikeverünk 10 dkg margarinnal, 2 egész tojással, és 10 dkg cukorral. Közben elvegyítünk 40 dkg lisztet és 1 teáskanál szódabikarbónát, majd hozzágyúrjuk a mézes keverékhez. A tésztát 3 részre osztjuk, kinyújtjuk, és egy tepsi vajazott-lisztezett hátulján egyenként megsütjük a lapokat. Vigyázni kell vele, mert nagyon gyorsan kész.

A krémhez 8 dkg cukrot kell karamellizálni, majd beleöntünk fél deci kávét és 1/8 liter tejet. 2,5 dkg cukrot és kb 4 evőkanál lisztet még hozzáadunk a karamellához, majd az egészet beleöntjük 4 dl forrásban levő tejbe, és jól összefőzzük.

A tetejére csokifondan kerül. 10 dkg vaj, 10 dkg cukor, 2 evőkanál kakaó, 1 evőkanál tej, és 2-3 csepp ecet kell hozzá, amit lassú tűzön felfőzünk. Az ecettől lesz szép fényes. Én úgy szoktam megállapítani, hogy jó-e, hogy egy vízzel telt tányérba cseppentem a csokit. Ha nem folyik szét, hanem egyben marad, akkor elkészült.

Linzer


Sokan időigényesnek tartják az elkészítését, pedig nem is az. Kell hozzá 45 dkg liszt, 7 dkg cukor, 1 tasak vaníliás cukor, egy csapott teáskanál sütőpor és 30 dkg margarin. Karikákat szúrunk ki belőle, és minden második közepét kilyukasztjuk. Mikor pedig kisült, sűrűbb lekvárral összeragasztjuk őket. Legjobb másnap, miután egy kicsit állt.